2013. augusztus 7., szerda

100% Magyar 3. - már lehet jelentkezni a válogatásra!

Felhívás!

Megkezdjük a "100% Magyar" válogatás lemez harmadik részének előkészületeit. Az első lemez kiadása óta eltelt több mint 10 év és eddigi szándékaink szerint sikerült bemutatni a hazafias érzelmű zenei paletta egy igen nagy szegletét. A harmadik felvonásban tovább szeretnénk folytatni a megkezdett munkát.

A zenekarok toborzásában a Te segítségedet is kérjük! Kiadónk a "100%..." sorozatot ahogy régebben, úgy most is az aktuális magyar NS/RAC és nemzeti zenei színtér átfogó reprezentálásának szánja. Célunk, hogy minél több bandát bemutathassunk rajta. Amennyiben Te is zenélsz, és vannak megjelentethető saját számaid, valamint szeretnél a válogatásra felkerülni vele, kérünk jelentkezz az alábbi címen:


vagy az "Emelt Fővel" blog Facebook oldalán. A lemezen való szereplésnek műfaji korlátai nincsenek, azonban a következő dolgokat kérnénk Tőletek:

-A lemezeken eddig még nem szerepelt csapatokat várunk. Célunk, hogy a lehető legtöbb banda jusson lehetőséghez, ezért ez a feltétel.
-Magyar nyelvű legyen a szerzemény, lehetőleg ne feldolgozás.
-Olyan dalt szeretnénk kapni, ami még nem jelent meg sehol (és a lemez megjelenéséig sem fog).
-A szövegek tartalma ne legyen betiltható.

Megjelenés előreláthatólag: 2014. év vége - 2015. év eleje

Zenélésre fel!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése